Óvodánk

 

Óvodánk Győr-Moson-Sopron megyében, Sokorópátkán, a Bakony egyik nyúlványának tartott Sokorói-dombság vonulatában lévő településen található. A falu természeti szépségét a körülölelő erdő adja. A dombról nyíló kilátás pedig a Bakony és a Kisalföld látványán túl a falu számos népi építészeti emlékében, szőlő- és málnaültetvényében enged gyönyörködtetni. Ebben a jó levegőjű és számos gyalogos, kerékpáros és lovas túraútvonalat kínáló völgyben található a 2010-ben felújított intézményünk is, amelyben a természetszeretet alapvető óvónői tulajdonság.

Intézményünk

Óvodánk története az 1980-as évben kezdődött. Ekkor készült el 2 millió forintból a ma is működő óvoda épülete.

2009-ben megnyílt a lehetőség az egységes óvoda-bölcsőde intézmény létrehozására óvodákon belül.

2013. január 1-jétől Sokorópátkai Egységes Óvoda – Bölcsőde Általános Művelődési Központként önállóan működik intézményünk, immár két tagintézménnyel és egy telephellyel. A községek polgármestereiből, képviselőiből álló társulás lett a fenntartónk.

Udvarunk zöld környezetben, dimbes-dombos területekkel tagolt, fajátékokkal felszerelt. Itt kapott helyet óriástrambulinunk, mely nagyon kedvelt a gyermekek körében. Játékszereink korszerűek, természetes anyagból készültek, fejlesztik a gyermekek ügyességét, mozgását.

A Bagoly csoportban található interaktív táblánk, mely szintén pályázat hozadéka. Sok lehetőséget teremt a szemléltetésre, természetfilmek bemutatására, iskolára felkészítő foglalkozásokon.

2010-ben átépítésre, felújításra került az intézmény, így teljesen megújult a főzőkonyha, melyet a legkorszerűbb eszközökkel szereltek fel. Tornaszoba, logopédiai foglalkoztató, elkülönítő, gazdasági iroda épült. Tornatermünk bordásfalakkal, tornaszőnyegekkel, padokkal, a legmodernebb mozgásfejlesztő eszközökkel felszerelt.

bazisovoda4

Heti Étrend

Zárt Facebook csoportunk